FELELŐSEN MAGADÉRT

Átfogóan a kismedencei gyulladásról

Folyás, püffedés, láz, alhasi fájdalom, vizeletürítési problémák – ezek a tünetek külön-külön is jelezhetik azt, hogy kismedencei-gyulladásunk van. A betegség antibakteriális gyógyszerrel hatékonyan kezelhető, de ha nem keressük fel időben az orvosunkat, akkor súlyosabb szövődmény is kialakulhat, amely meddőséget is okozhat.

Kismedencének az alhas területét nevezzük, a csípőlapátok által határolt csontos üreget, ahol a női nemi szervek, a húgyhólyag és a végbél található. Kismedencei-gyulladás esetén pedig a méh és a petefészkek gyulladásáról beszélünk, amelyben a húgyhólyag is érintett lehet. A gyakori női betegség hátterében az áll, hogy a hüvelyből elindul egy fertőzés, és „felszáll” a kismedencébe; vagy a véráram útján odajutó kórokozók váltják ki a problémát.

shutterstock 1078209758 kisméret

Figyeljünk oda a tünetekre!

„Ha valaki sárgás-zöldes vagy halszagú hüvelyváladékot tapasztal, akkor egyből forduljon nőgyógyászhoz, ugyanis időben KELL kezelni a betegséget! Előfordulhat, hogy a folyás elmúlik, viszont hetekkel később már krónikus gyulladás alakul ki, amit nem könnyű gyógyítani” – hívta fel a figyelmet Dr. Katona Renáta, a FEME nőgyógyász szakértője. – A kismedencei-gyulladás leggyakoribb tünete a hüvelyi folyás, de kellemetlen, erős alhasi fájdalom is jelezheti a betegséget. Az is előfordulhat, hogy nincsenek előzetes panaszok, hanem hirtelen vizeletürítési problémák jelentkeznek, lázas lesz az illető, vagy esetleg azt veszi észre, hogy állandóan fel van püffedve a hasa.”

Ne mi legyünk az orvosok!

A szakember elmondta, hogy amellett, hogy sokan nem foglalkoznak a panaszaikkal, a másik óriási hiba, amit ilyen esetben elkövetnek a nők, az az otthoni önkezelés: „Leginkább a folyás esetén követik el ezt a baklövést. Egyértelműen látja az illető, hogy valami nincs rendben, ezért vesz egy általa jónak ítélt hüvelykúpot a gyógyszertárban. Fontos tudni, hogy a legtöbb kismedencei-gyulladást baktériumok okozzák, ezért antibakteriális gyógyszerrel tudjuk csak gyógyítani. Viszont ezt kizárólag vényre lehet kapni! Tehát, ha valaki bemegy a patikába, és vesz egy vény nélküli hüvelykúpot, ami nem a betegségére célzott terápia, akkor a tünetei tovább súlyosbodhatnak!”

Kezelési mód

Ha már a tünetek megjelenésekor elmegy az illető a nőgyógyászhoz, akkor megfelelő, antibakteriális hüvelykúpot ír fel neki a szakember, amivel egyszerűen és hatékonyan orvosolható a gyulladás. A vizsgálat során az orvos kenetet vesz, és ha „időben elcsípték” a problémát, akkor a páciens azonnal megkezdheti az antibiotikum-terápiát. Később, ha a gyulladás már krónikussá vált, akkor már a szövődményeket kell kezelni: a legsúlyosabb esetben petefészek tályog alakulhat ki, valamint a petevezeték elzáródása is előfordulhat, ami meddőséget okozhat.

shutterstock 1383751526 kisméret

Felelősek vagyunk az egészségünkért!

Felnőttnek lenni azt is jelenti, hogy felelősséggel tartozunk a saját egészségünkért. Tudom, hogy a rohanó hétköznapok sodrásában elfelejtkezünk magunkról, de ha nem vesszük komolyan a testünk jelzéseit, akkor később még nagyobb gondot okozunk. A kismedencei-gyulladások esetében a gyógyulási esélyek nagyon jók, ha időben kezeljük. A pácienseimen látom, hogy a munka, a család miatt sokan csak hetekkel később, tünetek jelentkezése után jönnek el hozzám. Sajnos, addigra már a gyulladás krónikussá válik, így pont az történik, amit szerettek volna elkerülni: hosszú időre kiestek a munkából, a családi életből” – hangsúlyozta Dr. Katona Renáta.

A honlapon található tartalmak egészségügyi információs és egészségnevelő célt szolgálnak, nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultáció vagy vizsgálat szükségességét, ezért tünetek, kérdés esetés minden esetben forduljon szakorvoshoz.