FELELŐSEN MAGADÉRT

Szülés utáni regeneráció

A szülés mind fizikailag és mind pszichésen is megterhelő kihívás. Arról kérdeztük a FEME szakértőit, mivel támogathatjuk, mivel segíthetjük a szülés utáni regenerálódás folyamatát?

A szülés utáni első hat hét kulcsfontosságú a szervezet regenerálódása szempontjából: a méh
visszanyeri az eredeti nagyságát, egyre tisztább váladék (lochia) távozik a méhből és lassan begyógyul
a gátseb, császármetszés esetén pedig a hasi harántmetszés. Ezt az időt „gyermekágyas időszaknak” is nevezik, ami alatt pár egyszerű szabályt mindenképp be kell tartania a kismamának. Így, tilos a
fürdőkádban való fürdés – a zuhanyzás természetesen engedélyezett –, és szintén tilos a behatolással
járó szexuális együttlét.

Fizikai gyógyulás

„A természet tudja magától a dolgát; az első hat hétben elég, ha a tiltott dolgokat kerüljük. A test szépen regenerálódik, plusz tennivalónk nincs. Ráadásul, az a tapasztalatom, hogy a kisbaba úgysem engedi pihenni az anyukát, hiszen állandó törődést igényel. Én azt javaslom, hogy amint lehetséges (amint összeforrtak a szövetek, nincsenek már varratok) kezdjék el az anyukák az intimtornát. A medencefenék izomzatát erősíthetik ezzel, ami különösen fontos, hiszen a szülés után megváltozik a medencefenék szerkezete, ami inkontinenciához is vezethet. Általában szoktuk javasolni a haskötő használatát is, ami segítheti a kötőszövet és az izmok regenerálódását. Hat hét elteltével kötelező a kontroll, és ilyenkor nagyon fontos, hogy az anyuka minden panaszát, testi diszkomfort érzetét elmondja az orvosnak. Hiszen, csak akkor tudunk segíteni, ha tudjuk mi történik pontosan az anyukával” – Mondta Dr. Katona Renáta, a FEME szülész-nőgyógyász szakértője.

A szakember azt is hozzátette, hogy a kismamák semmiképp ne fogják magukat kemény diétára pusztán fogyókúrás megfontolás miatt, hiszen ez a tej elapadásához vezethet, ahogyan az intenzív sporttevékenység is. Amennyiben az anyuka időt tud szakítani rá, jót tesz, ha eljár baba-mama foglalkozásra, intimtornára, de semmiképp ne válasszon olyan sportot, ami égeti a zsírt.

Anya születik!

Dr. Katona Renáta a saját szülési élménye, valamint a praxisában végigkövetett szülések és női életutak alapján megosztotta azokat a gondolatait is, hogy mire érdemes leginkább pszichésen ráhangolódni, valamint milyen hozzáállás vezethet el a „lelki regenerálódáshoz.”
„Az a személyes tanácsom, hogy ne a szülésre készüljenek a hölgyek! Ne azt tervezzék meg, hogy »én gyorsan megszülök, nem lesz császár« stb., mert ha nem így alakul, az traumatikus is lehet. Ráadásul az, hogy hogyan zajlik a szülés – például, hogy milyen dinamikával, hogyan jönnek a fájások – nagyon egyedi és nem teljes mértékig kiszámítható. Vagyis, inkább arra érdemes mentálisan készülni a kismamáknak, hogy ha bármi adódik a szülésnél, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy elképzelték, jól tudjanak rá reagálni. Ennek érdekében, építsenek ki egy erős bizalmat az orvossal, a párjukkal, sajátítsák el a helyes légzési technikát. Azért hangsúlyozom ezt, mert az a magánvéleményem, hogy a szülés élménye meghatározza az anyuka és a kisbaba korai időszakát. Abból a szemszögből nézzük a szülést, hogy ilyenkor a pici baba mellett, egy anya is születik!”

Az anyuka számára, a szülés után, a babával eltöltött első pár hónap lelkileg is embert próbáló időszak lehet. Ahogyan a testben lezajlanak bizonyos természetes folyamatok, úgy a léleknek is időre van szüksége, valamint lehetőségre a töltekezésre: „Őszintén azt tudom javasolni az újdonsült anyukáknak, hogy bízzanak abban, hogy a kezdeti nehézségek után a dolgok ki fognak simulni. Arra koncentráljanak, hogy nekik és a babájuknak mi a jó! Mindenki tele van ötletekkel, tanácsokkal, ha kisbaba születik, és persze mindenki mást mond. Bízzanak a természetes ösztönükben a nők, és fogadják el, hogy nem minden katasztrófa. Értem ezalatt, hogy van olyan baba, aki sírósabb; van, aki nehezebben alszik el. Elsősorban az a legfontosabb, hogy a nők hagyják el a megfelelési kényszert és szabaduljanak meg a felesleges önvádtól. Ismerjék meg a kisbabájukat és a jó érzéseket helyezzék előtérbe! Ez az attitűd, az anyaságnak ez a fajta szabadsága mindenképp hozzájárul a jó közérzethez és támogatja az egészséget is.”

Szexuális élet a szülés után

A szülést követően hat hétig tilos a behatolással járó szexuális élet, addig az intim együttlétek, ölelések, természetesen engedélyezettek. Megkérdeztük Dr. Csereklye Andreát, a FEME szexuálterapeuta szakértőjét arról, hogyan érdemes bevezetni újból a szexet egy pár életébe: „Szülés után nem a szex az első gondolat a nő életében. Ez teljesen természetes. Az anyuka fáradt, megváltozik körülötte minden: ott a kisbaba, akiről gondoskodni kell. Ráadásul a hormonális változások hatására a nők meg tudják élni azt az intim érzést az újdonsült csecsemővel, mint amit azelőtt a férjükkel, párjukkal. Tehát a szülés után nem valószínű, hogy hiányozni fog a nőknek a szexualitás, a férfi közelsége. Viszont, amikor a nő úgy érzi, már újból kész az intim együttlétekre, akkor az ő feladata, hogy tudatosan visszaengedje a párját az ágyba. Előfordulhat az is, hogy valaki esetleg fél attól, hogy a szülés után a szex fájdalmat okozhat. Ebben az esetben ajánlatos először pettinggel kezdni, majd, ha ez komfortos, akkor jöhet az orális kényeztetés vagy a kézzel történő kielégítés, aztán a behatolásos szex a hat hét letelte után. Ez utóbbi esetében is lehet lépésről lépésre haladni: az oldalt-hátulról, avagy a kiskanál-nagykanál szexuális pozitúrát javaslom, ugyanis ez egy kényelmes póz, nem terheli annyira meg a testet, jobban el tudnak lazulni az izmok; ha igény van rá a férfi el tudja érni a nő mellét és a csiklót is.”

A honlapon található tartalmak egészségügyi információs és egészségnevelő célt szolgálnak, nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultáció vagy vizsgálat szükségességét, ezért tünetek, kérdés esetés minden esetben forduljon szakorvoshoz.