FELELŐSEN MAGADÉRT

Mire jó az intim lézer?

 A test természetes öregedésével együtt jár a hüvely öregedése is, szakszóval ezt vaginális atrófiának hívják. Ez azt jelenti, hogy a nemiszerv szövetei az idő előrehaladtával egyre inkább elvesztik a hidratáltságukat, feszességüket, vékonyabbá válik a hüvely nyálkahártyája. Mindez a hormonháztartás megváltozásának „köszönhető”: ahogyan öregszünk, úgy csökken az ösztrogénszint is a szervezetünkben. A hüvely öregedésének tünetei között szerepel a hüvelyszárazság, az inkontinencia és sokan tapasztalnak égető, viszkető érzést. Ezek önmagában is kellemetlen panaszok, de még a szexuális életre is negatív hatással vannak, ugyanis a hüvelyszárazság miatt fájdalmassá válhatnak az addig élvezetes szeretkezések.

Az intimlézert elsősorban a hám megfiatalítása, megújítása érdekében használják, illetve az enyhe stressz típusú inkontinencia megszüntetésére.  Valamint olyan esetekben is, amikor megváltozik a hüvely szöveteinek rugalmassága, például kisbaba születése után. A szülés következtében a hüvely tágasabb marad, az intimlézer pedig alkalmas a hüvely szűkítésére is. A technika legnagyobb előnye összességében az, hogy a lézer hatására a hüvelyfal tónusa fokozódik, hidratáltabbá válik, a hüvely fala feszesebb lesz, vagyis a hüvely hámja megújul, szinte „megfiatalodik”.

Hogyan történik a kezelés?

Az intimlézer alkalmazását nem támogatja a társadalombiztosítás, ezért ma Magyarországon csak magánklinikákon, magánrendelésekben elérhető. Az intimlézeres kezelést nőgyógyász szakorvos végzi, aki legelőször megvizsgálja a pácienst annak érdekében, hogy kiderítse valóban szükséges és megfelelő-e számára a lézeres eljárás. Ez a konzultáció azért szükséges, mivel a panaszok hátterében betegség is állhat, amit más úton érdemes gyógyítani. Például az elcsöppenő vizelet, a vizelettartási zavar oka nemcsak a vaginális atrófia lehet, hanem gerincsérv vagy urológiai probléma következménye is. Amennyiben az orvos úgy dönt, hogy az intimlézerrel eredményesen orvosolható a páciens panasza, úgy megkezdődik a kezelés. Ez általában öt percet vesz igénybe és általánosságban elmondható, hogy kétszer-háromszor ismétlik meg, egy hónap elteltével.

„Az eljárás nagyon egyszerű, és mivel ez nem műtét, nincs szó altatásról, lábadozásról. Ahogyan nincs szükség vágásra, fájdalomcsillapításra sem. Azt szoktam mondani, hogy olyan, mint egy arckezelés, sőt talán kényelmesebb is. Az egész kezelés tizenöt percig tart, és utána haza lehet menni, vagy munkába; tehát nem kell feküdni vagy pihenni. Azt szoktuk javasolni a klienseknek, hogy a kezelés után kerüljék néhány napig a szeretkezést, valamint az intenzív sportolást. Az intimlézer semmilyen negatív mellékhatással, szövődménnyel nem jár. Én általában ezt a technikát a negyven év feletti nőknek ajánlom, elsősorban a hüvelyszárasság és vizelettartási zavarok miatt, valamint a hüvely szűkítése céljából” – mondta Dr. Katona Renáta.

 A technológiáról

Nem árt tudni, hogy különféle nőgyógyászati intimlézerek léteznek. Mindegyik alapműködése ugyanaz: egy csőszerű applikátort vezetnek a hüvelybe, amely lézernyalábot bocsát a hámba. Ennek során elindul a kollagénrostok képződésének folyamata.  A hüvely megújul, visszanyeri a nedvességét, feszességét, rugalmasságát.

Az egyik legrelevánsabb különbség az intimlézerek között az, hogy ablatív vagy non-ablatív technikával működnek. Az ablatív eljárásnál a hüvelybe vezetett hosszúkás szkennerből kiáramló lézerfény körkörös fényimpulzusokat ad le. Ennek következtében a hüvely hámján pici lyukak jönnek létre, ami helyén új sejtek, kollagénrostok jönnek létre. A non-ablatív eljárás esetében a lézernyalábok mélyen, a hüvelyi nyálkahártyának felszíne alá hatolnak, ami eredményeképpen szintén megindul a kollagénrostok képződése. Érdemes úgy kiválasztani a megfelelő technológiát és kezelést, hogy konzultálunk erről a különféle intimlézert használó nőgyógyászokkal.

A honlapon található tartalmak egészségügyi információs és egészségnevelő célt szolgálnak, nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultáció vagy vizsgálat szükségességét, ezért tünetek, kérdés esetés minden esetben forduljon szakorvoshoz.