FELELŐSEN MAGADÉRT

KÖRKÉP: Interjú Jaksity Katával

„Ez mindenki számára új; tanuljuk, hogyan lehet józan ésszel túlélni”

A kialakult járványhelyzet miatt Jaksity Kata minden napját otthon tölti a családjával. Megkérdeztük, hogyan viseli a bezártságot, mivel telnek a napjaik, valamint adott pár tanácsot is, ami segíthet a jó lelkiállapotunk fenntartásában.

Jaksity Kata, FEME egyik alapítótagja csupán kéthetente egyszer megy el bevásárolni, illetve egy nap egyszer tesz egészségügyi sétát. Fontosnak tartja, hogy vigyázzunk egymásra, ezért szigorúan betartja a hivatalos járványügyi előírásokat. A népszerű műsorvezető a családjával, az idős szüleivel és gyermekeivel – az ötéves kislányával Jázminnal, a tizennégy éves Benivel és a huszonegy éves Ábellel – már több hete a Budapest környéki házukban tartózkodnak.

FEME: Hogyan bírod pszichésen ezt az időszakot?

Jaksity Kata: „Úgy vélem, egyelőre jól. Azzal, hogy otthon vagyunk, én nyugodt vagyok. Eddig is sokat voltam a gyerekeimmel, hiszen a munkám miatt általában az időm nagy részét napközben otthon töltöttem, ezért nem új ez a szituáció. Az zavar inkább, hogy nem mozoghatok, közlekedhetek szabadon. Mikor rájöttem, hogy ez nem egy rövid átmeneti időszak lesz, akkor elfogadtam, hogy »Oké, akkor most visszalassulunk«. Úgy érzem, több évnyi feszültség halmozódott fel bennem; itt az idő most letenni.”

FEME: A gyerekek hogyan viselik a kijárási korlátozást és a fennálló szituációt?

Jaksity Kata: „A nagyobbik fiammal volt egy összezördülésünk még az elején, amikor nem volt korlátozás, de már lehetett tudni, hogy más megoldás nincs. Kértem, hogy a szórakozóhelyeket, mozikat most függesszék fel, és lehetőleg ne is mászkáljanak sehova csoportosan. Nálunk az idős szüleim miatt hatványozottan figyelnünk kell. Magam is meglepődtem, milyen hamar elfogadta ezt. Jázminnak pedig elmagyaráztam az alapvető szabályokat, például: gyakrabban mosunk kezet, nem járunk át másokhoz egy ideig és még sorolhatnám. Elmondtam neki azt is, hogy az én életemben soha nem fordult elő ilyen járvány, ezért számomra is kihívással teli időszak ez. Én azt látom, hogy nem fél, nem szorong. Mivel én nyugodt vagyok, ő is az.”

FEME: Mivel telnek a napjaitok, van-e valamilyen napirend nálatok?

Jaksity Kata: „A fiúk eleve tízig alszanak, mondhatni túl sok gond nincs velük…persze ha előbb kezdődik az online óra, akkor maguktól felkelnek korábban. Én persze jóval hamarabb ébredek és Jázmin is. Reggelizünk, aztán jógázok minden reggel – a kiscsaj is beszáll néha. Majd elolvasom a híreket, Jázminkám addig mesét néz. Ezután indul az ebédfőzés, ami elég hatalmas meló, ugyanis a fiúkat etetni nem egyszerű. Ebéd után következik egy kis pihenő, ilyenkor tudom gyakorolni a meditációt, illetve olvasgatok. Aztán Jázminnal kimegyünk biciklizni, sétálni, vagy tollasozunk a kertben. Délutánonként van pár óra intenzív fizikai munka. Nem unatkozunk, mert a ház körül rengeteg mindent meg kellene csinálni. A fiaimmal már kifestettünk, ablakot pucoltunk. Ha a napi melót elvégeztük, a fiúk úgymond eltűnnek. Ez érthető, ők már a saját életükkel foglalkoznak. Ábel a Budapesti Gazdasági Egyetem diákja, online hallgatja az előadásokat, írja a beadandókat. Benit pedig felvették a Kisképzőbe (Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium), ő már a tanulással nem is vesződik, inkább rajzol, fest. Mostanában Jázminnal töltünk sok időt együtt, állandóan kreatívkodunk valamit.”

JK

(A fotó a szerző saját tulajdona, további megjelenítése nem engedélyezett. )

FEME: Mivel foglalatoskodtok?

Jaksity Kata: „A legkedvesebb időtöltésünk a színezés, neki és nekem is felnőtt színezőm van és közben jókat beszélgetünk vagy énekeket tanítok neki. Jázmin hihetetlenül kreatív, mindig kitalál valamit, most éppen sátorkészítésről néz oktató videót. Az, hogy miből eszkábálunk sátrat, még rejtély számomra is… Gyöngyöt fűzünk, készítettünk már ikebanát, japán stílusú virágkompozíciót is. Szoktunk mozidélutánt tartani, amikor rajzfilmeket nézünk. Gyakran együtt sütünk, főzünk. Csajoskodunk. Látszik, hogy Jázmin mennyire élvezi ezeket a perceket, de bevallom, én is. Nagyon jó ez a belassulás, még így is, hogy szinte nullára esett a bevételem, mindemellett hiszem, hogy meg fogom oldani ezt is, ahogy eddig is kijöttem a nehézségekből. Inkább a jóra koncentrálok ebben az egészben.”

FEME: Van valamilyen tanácsod, hogyan lehet átvészelni ezt az időszakot?

Jaksity Kata: „Nem tudok igazán szuper tanácsot adni, hiszen soha nem éltem meg én sem ilyen krízist, bár sok mindenen keresztül mentem. Ez mindenki számára új; tanuljuk, hogyan lehet ezt józan ésszel túlélni. Azt gondolom, kell valamiféle napirend, viszont nem kell minden órát, percet beosztani. Én személy szerint belegalydulnék, ha semmi dolgom nem lenne. A lelki megroggyanás ellen fontos, hogy minden napra legyen valami tennivaló. Régi dokumentumok elpakolása, egy új recept kipróbálása, bármi. Ne olvassunk a kommenteket, illetve mindenféle okoskodást, véleményt a koronavírus kapcsán; próbáljunk hiteles információkhoz jutni! Azt is lényegesnek tartom, hogy legyünk magunkhoz őszinték és azt csináljuk, amit valóban szeretünk. Van egy barátnőm, aki felajánlotta, hogy tart online súlyzós tréninget a baráti körünknek. Én azt éreztem, hogy nem szeretnék most keményen edzeni, hanem jobban szeretnék a magam tempójában mozogni, ezért jógázom inkább. Hiába feljött rám pár kiló a télen - beach body ide vagy oda, most nem ez számít. A humor is sokat segít. Azon nevettem, hogy ideje elpakolni a téli ruhákat és elővenni a tavaszi-nyáriakat, bár lehet, elég csak a tréning cuccokat előszedni… Mindezek mellett a baráti kapcsolatok ápolása is szükségszerű a léleknek. A barátnőimmel megállapodtunk egy fix időpontban, amikor összejövünk az online térben, és együtt kávézunk, konferencia beszélgetünk. Engem ez is feltölt. Merítsünk erőt abból, hogy ebben a helyzetben mindannyian együtt vagyunk benne, és higgyünk abban, hogy egyszer biztosan véget fog érni!”

A honlapon található tartalmak egészségügyi információs és egészségnevelő célt szolgálnak, nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultáció vagy vizsgálat szükségességét, ezért tünetek, kérdés esetés minden esetben forduljon szakorvoshoz.